Bemutatkozás Nyomtatás

 

balazs marta

2010 augusztusában nyitottam a Mozgat- Lak Tornastúdiót. Ezzel egy álmom vált valóra. Nehéz, feladatokban gazdag, élményekkel és tapasztalatokkal teli út vezetett idáig.

11 éves koromban egy tehetségkutató segítségével kezdtem el sportolni. Ezzel életem teljesen összefonódott a sporttal. 16 évet kosárlabdáztam, voltam korosztályos válogatott,játszottam a felnőtt élvonalban.

A Testnevelési Egyetemet 1986- ban végeztem el és ez év őszétől a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola testnevelő tanára lettem. A tanítás mellett még versenyeztem tovább, mert élveztem a játékot, imádtam a győzelem mámorító érzését, melyeket feledtek velem az izzasztó, kemény edzések gyötrelmeit. Az élsport „sötét oldalai”, a sérülések engem sem kerültek el, abba kellett hagynom a versenyszerű sportolást.

A hosszú évek során szükségletemmé vált a mozgás. Kellett keresnem egy olyan mozgásformát, mely a térdem minimális terheli, de kielégíti lankadatlan mozgásvágyam.1996-ban letettem az aerobic edzői szakvizsgát és megismerkedtem más fitness irányzatokkal. A mélyizomtorna mozgásanyagával, elveivel kezdtem el mélyebben foglalkozni, és 1997-2013-ig a Budapesti Művelődési Központban http://www.bmknet.hu/ vezettem callenetics elvekre épülő női alakformáló órákat.

Iskolai munkám során, a zenész gyerekek gerincpanaszai miatt megvizsgáltam a Magyar Gerincgyógyászati ​​Társaság által szervezett tanfolyamot. Szerzett tudás először a diákok helyes tesztelésének kialakításában használtam, majd a Budapest Művelődési Központban az egészségmegőrző gerinctornák on kamatoztattam.

Szeretem bővíteni tudásom, szeretek megújulni, így 2010-ben beiratkoztam pilates oktató tanfolyamra, bővítve ezzel a repertoáromat.

Végig jártam a szakma sok-sok területét. 25 éves gyakorlattal a hátam mögött tehát háromféle típusú órát vezetek , alakformáló mélyizom tornát, egészségmegőrző, tartásjavító tornát, valamint pilates tornát , próbálva ezzel minél több vendég igényét kielégíteni. A hét minden délutánján (17:45, 19:00 kezdettel) Mozgat- Lak Tornastúdióban dolgozom.

Célom, hogy jó hangulatú, könnyed és egyben hatékony óráimon, a résztvevők jól érezzék magukat, kellemesen elfáradjanak, és örömmel jöjjenek a következő alkalomra.

Bármikor lehet csatlakozni csapatunkhoz, mert az órák kezdőknek és haladóknak hatékonyak, a gyakorlatok minden esetben a résztvevők erőnlétéhez, fizikai felkészültségéhez, aktuális állapotához igazíthatóak.

logó

Különböző eszközök segítségével fokozom a gyakorlatok hatásfokát és nem utolsósorban változatosabbá tudom tenni az órákat.

A rendszeres testmozgás egészségre gyakorolt ​​hatását nem lehet elégszer kifejezni. Az egészséges életmód nem jön mindenkinek csak úgy egyszerűen. A gondosan kiválasztott lágy, könnyed zene feladata nem a tempó diktálása, hanem a jó hangulat megteremtése.

Ehhez próbál segítséget nyújtani. Várom sok szeretettel minden kedves régi és leendő vendégemet!

Zelenyákné Balázs Márta
testnevelő tanár, aerobic edző, pilates oktató